Nos, közkívánatra közzétesszük azokat az új uzsonnarecepteket, amiket a közelmúltban próbáltunk ki – néha a gyerekek közreműködésével  – és teával vagy rizstejes kakaóval remek alvás utáni energiaforrásnak bizonyulnak nálunk a Ficserkében.

Próbáljátok ki Ti is ezeket a nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető finomságokat, és írjátok meg a véleményeteket!

A következő bejegyzésben néhány zöldségpástétom receptet is közkinccsé teszünk 😉

Sütésre-főzésre fel!

TÖNKÖLYKEKSZ  ÉDESEN (10 db kekszhez)

Elkészítési  idő:  15  perc,  1  óra  pihentetés,  15  perc

  • 10  dkg  fehér  tönkölyliszt
  • 6 dkg vaj
  • 1  tojás  sárgája
  • 5  dkg  kókuszvirág  cukor
  • 1 evőkanál  őrölt  törökmogyoró  vagy  mandula
  1. A  tésztát  állítsuk  össze  kézzel,  mégpedig  úgy,  hogy  az  ujjaink  között  morzsoljuk  szét  a   vajat  a  liszttel  és  a  többi  hozzávalóval.
  2. Állítsuk  össze  a  tésztát,  nem  kell  nagyon  sokat  gyúrni,  mert  a  vaj  megolvad  a  kezünk   melegétől:  elég  gyorsan  összeállítani.  Folpackba  csomagolva  tegyük  a  mélyhűtőbe  fél   órára.
  3. Melegítsük  elő  a  sütőt  1800C-ra.
  4. A  tésztát  lisztezett  felületen  gyorsan  dolgozva  nyújtsuk  ki,  majd  kerek  vagy  bármilyen

    formájúra  szaggassuk  ki,  és  sütőpapírral  kibélelt  tepsiben  süssük  10-12 percig aranybarnára.

tonkoly_nagy kokuszcukor

TÖNKÖLYKEKSZ  SÓSAN, TEÁVAL

Elkészítési  idő:  15  perc,  1  óra  pihentetés,  15  perc

  • 10  dkg  fehér  tönkölyliszt
  • 6 dkg vaj
  • 1  tojás  sárgája
  • 1  kávéskanál  kakukkfű
  • 2  evőkanál  olívabogyó,  egészen  apróra  felvágva  vagy  aprítóban  megdarálva
  1. A  tésztát  állítsuk  össze  kézzel,  mégpedig  úgy,  hogy  az  ujjaink  között  morzsoljuk  szét  a   vajat  a  liszttel  és  a  többi  hozzávalóval.
  2. Állítsuk  össze  a  tésztát,  nem  kell  nagyon  sokat  gyúrni,  mert  a  vaj  megolvad  a  kezünk   melegétől:  elég  gyorsan  összeállítani.  Folpackba  csomagolva  tegyük  a  mélyhűtőbe  fél   órára.
  3. Melegítsük  elő  a  sütőt  180 C-ra.
  4. A  tésztát  lisztezett  felületen  gyorsan  dolgozva  nyújtsuk  ki,  majd  kerek  vagy  bármilyen formájúra  szaggassuk  ki,  és  sütőpapírral  kibélelt  tepsiben  süssük  10-12 percig aranybarnára.

Tipp: 5  dkg  reszelt  sajt  is  mehet  a  tésztába…

 

ZABKEKSZ
10-12 darab kekszhez

Elkészítési  idő:

  • Előkészítés:  10  perc
  • Sütés:  10  perc
    • 4  evőkanál  vaj
    • 3  evőkanál  juharszirup
    • 2  evőkanál  hajdinaliszt
    • 2  evőkanál  tej  (mandula-, zab- vagy  tehéntej)
    • 7 dkg zabpehely
    • 1  teáskanál  reszelt  gyömbér
    • csipetnyi  őrölt  fahéj
    • csipetnyi  só
    • 1  teáskanál  vaníliakivonat  vagy  késhegynyi  őrölt  vanília
  1. Melegítsük  elő  a  sütőt  180  fokra.
  2. Egy  edényben  keverjük  össze  az  összes  hozzávalót.
  3. Egy  evőkanállal  osszuk  szét  egy  sütőpapírral  kibélelt  tepsin  a zabpehelymixet.
  4. Az  evőkanál  hátával  lapítsuk  ki  kb.  5  cm  átmérőjűre.
  5. Tegyük  a  sütőbe,  és  süssük  kb.  15  perc  alatt  aranybarnára.
  6. Hagyjuk  kihűlni.