Rólunk


„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)

A Ficserke 2011 tavaszán nyitotta meg kapuit. A Családi Napközi mellett egy, a környékbeli családokat összetartó közösségi térként is kívánunk működni.

Ezért aztán
  • gyermekeknek és szülőknek egyaránt szóló képzőművészeti kiállításokat szervezünk, amelyek bárki számára látogathatók. Célunk a gyerekek vizuális nevelése és képességeik fejlesztése, a művészetekkel, az értékekkel való korai találkozás lehetőségének megteremtése.
  • nyári táborokat is szervezünk, 2011-es nyári táboraink sikerrel zárultak. Sok gyermek élvezte a tartalmas kézműves, Montessori és környezetvédő programokat a Ficserkében. Képek itt.
  • A szülőket is szeretnénk rendszeres programokkal ellátni. Szakemberek segítségével rendezzük szülői képzéseinket.

A Ficserkében környezettudatosan élünk és ezt a szemléletet szeretnénk átadni a hozzánk járó gyermekeknek (és szüleiknek) is. 2011 nyarán elkészült a Ficserke Nulla Hulladék programja, amiben összefoglaltuk, hogy eddig mit tettünk a hulladékcsökkentésért és milyen további lehetőségeink, terveink vannak még. Szakmai partnerünk a Humusz Szövetség.

Családi napközink a Magyarországi Montessori Egyesület tagja.

A Ficserke Családi Napközi létrehozásakor egy fantasztikus csapat alakult ki. Nekik köszönhető a gyönyörű belső tér:
  • Az enteriőrt tervezte, a falfestéseket és a nemez falikárpitokat készítette: Bobály Kati
  • A mesés babákat és papírmasé figurákat készítette: Somogyi Kati
  • A textildekorációt tervezte és készítette: Szabó Henrietta

A Ficserke Családi Napközi fenntartója: NASOPKA Közhasznú Nonprofit Kft.