Családi bölcsőde
Céljaink
“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)
- hogy a szolgáltatást igénybe vevő szülők számára lehetővé tegyük, hogy gyermekük felügyeletét segítségünkkel megoldják és munkát vállalhassanak, vagy olyan képzésen vegyenek részt, amely elősegíti elhelyezkedésüket.
- hogy családias, meleg, barátságos, biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkörben, személyre szóló, differenciált bánásmóddal foglalkozzunk a gyerekekkel.
- a lelki egészség mellett a testi egészséget is fontosnak tartjuk – ez utóbbit egészséges ételekkel és a gyerekek nagy mozgásigényének kielégítésével kívánjuk megvalósítani.
- a gyermeki személyiség teljes kibontakoztatása az alapvető emberi és szabadságjogok tiszteletben tartásával, családias hangulatban. A családi bölcsődében koruknak és személyiségüknek megfelelően gondoskodunk a gyermekekről.
Elsődleges feladatunknak tekintjük, hogy nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott hátteret biztosítsunk a gyermekek önfeledt játékához, mindennapi tevékenységéhez. Mivel a gyermekekkel a nap folyamán két felnőtt foglalkozik, sokkal több idő jut egy-egy gyermekre, mint a hagyományos intézményes keretek között. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekeket az egyéni igényeiknek, érdeklődésüknek megfelelően a legoptimálisabban fejlesszük, elsősorban a Montessori pedagógiai módszer alapján és eszközeinek segítségével.
Szolgáltatásaink közé tartozik a rendszeres étkeztetés, a különféle foglalkozások, a szabad játék, a nyugodt pihenés biztosítása, valamint a rendszeres mozgás a szabad levegőn.
Ezen kívül a családi bölcsőde területén rendszeresen szervezünk gyermekeknek és gyermekekről szóló képzőművészeti kiállításokat. Célunk a szépre nevelés, a művészeti alkotásokkal való korai ismerkedés.
A családi bölcsődében történő gondozás előnyei:
- kis létszámú csoport
- a fertőzéses megbetegedések ritkábbak, mint a nagyobb létszámú gyermek közösségekben
- a családias körülmények megkönnyítik a kisgyermek számára a szülőtől való elszakadást, előkészítik a későbbi nagyobb gyermek közösséghez való zökkenőmentesebb csatlakozást (pl. óvoda)
Az ellátandó gyermekek köre:
A Ficserke Családi Bölcsőde elsősorban 2 – 3 éves korú gyermekek részére nyújt napközbeni ellátást mindennapos jelleggel. Természetesen igény esetén az ennél fiatalabb gyermekek ellátására is van mód személyes egyeztetés után.
Nyitva tartási idő:
Alapvetően 7.30 – 17.00 között van nyitva a bölcsőde, de rugalmasan alkalmazkodunk a szülők munkarendjéhez, igényeihez. Előzetes megbeszélés alapján lehetőség van gyermekfelügyeletre a családi bölcsőde nyitvatartási idején túl is.
Étkeztetés:
Napi négyszeri étkezést biztosítunk. A reggeliről, a tízórairól és az uzsonnáról magunk gondoskodunk helyben. Az ebédet ételszállítótól, az Egészségkonyhától rendeljük, azt a konyhánkban melegítjük és tálaljuk. Odafigyelünk arra, hogy a gyermekek minden nap sok vitaminhoz és egészséges ételekhez jussanak. Az OÉTI munkatársai által készített „A rendszeres étkezést biztosító, szervezett élelmezési ellátás keretében szolgáltatott élelmiszerekre vonatkozó táplálkozás- egészségügyi előírásokról” szóló rendelet előírásait betartjuk. A konyhatechnológiai és higiénés utasításokat ismerjük és betartjuk.
Táplálkozási tanácsadónk, Molnár Klára, diplomás táplálkozási szakértő segítségével állítjuk össze étrendünket nagy gondossággal és szezonális alapanyagokból (Klára oldala itt: http://otelemesfozes.hu/)
Az étkezés napi díja nem része a havi ellátási díjnak.
Érdeklődés:
A családi bölcsőde látogatása, programjaink és a kiállítások megtekintése új érdeklődők számára előre egyeztetett időpontban lehetséges. Érdeklődés, bejelentkezés elérhetőségeinken.